Adatkezelési tájékoztató

Hame Hungaria Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

által üzemeltetett www.zoldseginspiracio.hu honlap használata kapcsán

hatályos: 2020. október 30-tól

A Hame Hungaria Élelmiszerfeldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2900 Komárom, Marek József utca 1/A.; cégjegyzékszám:11-09-013743; képviseli: Kovács Gábor István ügyvezető igazgató; továbbiakban: Társaság), a www.zoldseginspiracio.hu címen – a termékeiről, aktivitásairól, illetve zöldségfogyasztással kapcsolatos érdekességekről, valamint elérhetőségeiről való tájékoztatás céljából – honlapot üzemeltet. Ennek során a honlapra látogatók, illetve a hírlevélre feliratkozók személyes adatait Társaságunk, mint Adatkezelő kezeli.

Jelen Adatkezelési tájékoztató célja, hogy tájékoztassuk Önt a honlapon keresztül az Öntől gyűjtött vagy Önre vonatkozó személyes adatokról, ezzel kapcsolatos kezelési gyakorlatunkról, az Önt megillető jogokról.

Társaságunk számára fontos, hogy az Ön személyes adatait biztonságosan kezeljük, azokat harmadik személynek kizárólag az Ön önkéntes, írásbeli hozzájárulásával adjuk át. Egyúttal biztosítjuk, hogy az Ön személyes adatait a GDPR-Rendelet és a vonatkozó magyar adatvédelmi jogszabályok, és nemzetközi ajánlások előírásainak megfelelően, illetve jelen tájékoztatóba foglaltak alapján jogszerűen kezeljük.

Társaságunk fenntartja magának a jogot jelen Adatkezelési tájékoztató módosítására. Erről az érintetteket a honlapon történő közzététellel tájékoztatja. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk közzététele a www.zoldseginspiracio.hu weboldalon érhetők el.

1. ELÉRHETŐSÉGEINK

Amennyiben jelen tájékoztatóval vagy személyes adatai kezelésével kapcsolatban kérdése merül fel, úgy forduljon hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén!

Posta cím: 2900 Komárom, Marek József utca 1/A. E-mail cím: hirlevel@hame.hu

Társaságunk a megkeresésekre legkésőbb a megkereséstől számított 30. napon válaszol az Ön által megadott elérhetőségre. A megkeresésében, esetleges panaszában megadott személyes adatokat jogi kötelezettség alapján tároljuk, hiszen a megkeresésekre, panaszok megválaszolása törvényi kötelezettségünk. A jogszabályban előírt ideig, azaz az 5 év általános elévülési időig tároljuk, amelyet egy esetleges jogvita, peres eljárás során szükségessé váló igényérvényesítés indokol.

Egyúttal tájékoztatjuk tárhelyszolgáltatónk nevéről, címéről és elérhetőségéről:

Dotroll Kft. (1148 Budapest, Fogarasi út 3-5., tel.szám.: +36 - 1 - 432 - 3232; support@dotroll.hu)

2. HOGYAN ÉS MILYEN SZEMÉLYES ADATOKAT GYŰJTÜNK A HONLAP KAPCSÁN?

A honlapon közzétett információk bárki számára hozzáférhetők, látogatói bejelentkezés vagy regisztráció nincsen a honlapon. Személyes adatot a honlap használat kapcsán egy féle módon gyűjtünk:

Személyes adatot a honlapon beállított sütik segítségével gyűjtünk, amelynek részleteit a 3. pontban ismertetjük Önnel.

3. KIKNEK TOVÁBBÍTJUK AZ ADATOKAT?

Az Ön adatait csak jogszabályban meghatározott keretek között, törvényi kötelezettség alapján továbbítjuk (például hatósági megkeresésre, de csak a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges mértékben).

Társaságunk igénybe veszi a Facebook Pixel és Google Analytics szolgáltatása kapcsán a Google-t, mint Adatfeldolgozót a honlapon gyűjtött adatok kapcsán.

Az Ön személyes adataihoz csak Társaságunk, illetve az ügyfélkiszolgálási és informatikai feladatokkal megbízott munkavállalók, a hírlevelek küldését biztosító szolgáltató (Facebook, Google MailChimp), valamint alvállalkozók, akik a hírlevelek küldését, és a honlap karbantartását végzik, férhetnek hozzá. Társaságunk jogosult a jövőben további informatikai szolgáltatót igénybe venni (például webhely fejlesztő céget). Társaságunk ebben az esetben is biztosítani fogja, hogy ezen szolgáltatók is a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak, és jelen adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően járjanak el, és a szabályok általuk történő betartásáért Társaságunk – a jogszabályoknak megfelelően – felelősséget vállal.

Az Ön személyes adatait megfelelő technikai és egyéb intézkedésekkel védjük, valamint biztosítjuk az adatok biztonságát, rendelkezésre állását, továbbá óvjuk azokat a jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, illetve nyilvánosságra hozataltól és bármilyen egyéb jogosulatlan felhasználástól.

4. SÜTI SZABÁLYZAT

A Társaság jelen tájékoztatóval, és ennek részét képező Süti szabályzattal köteles Önt tájékoztatni a honlapon történő böngészés során használt sütikről, a sütik alapján kezelt személyes adatok köréről, jogalapjáról, időtartamáról, és az Önt megillető jogokról.

Mik azok a sütik?

A sütik (cookie-k) olyan kisméretű adatfájlok, amelyek a weboldalon keresztül kerülnek az Ön számítógépére úgy, hogy azokat az Ön internetes böngészője menti le és tárolja el. A leggyakrabban használt internetes böngészők általában alapbeállításként elfogadják és engedélyezik a sütik letöltését és használatát. Amennyiben nem ért egyet a sütik használatával, a böngésző beállításainak módosításával ezeket visszautasítja vagy letiltja, illetve a számítógépen már eltárolt sütiket is tudja törölni. A sütik használatáról az egyes böngészők „súgó” menüpontja nyújt bővebb tájékoztatást.

Milyen sütiket használ a Társaságunk?

A honlaphoz kizárólag az alábbi sütik vannak beállítva:

· technikailag szükséges rendszer sütik,

· statisztikai és nyomkövető sütik a Facebook Pixel, Google Analytics és a Google Search Console webes nyomkövetések által.

A honlapon alkalmazott sütikről kötelesek vagyunk Önt előzetesen tájékoztatni, ugyanakkor ezen típusú sütik alkalmazása esetén Társaságunknak nem kell az Ön előzetes hozzájárulását beszereznie.

A honlapon ugyanis nem alkalmazunk és nem engedélyezünk olyan, az Ön hozzájárulásán alapuló sütiket, amelyek lehetővé teszik az Ön személyes azonosítását vagy amelyek harmadik személyek számára az Ön hozzájárulása nélkül adatot gyűjthetnek.

A technika sütik biztosítják a honlap biztonságos, rendeltetésszerű és színvonalas, felhasználóbarát működését. Ezen belül az átmeneti technikai sütik kizárólag a böngészés időtartama alatt tárolnak ideiglenes adatokat. Ezek elengedhetetlenek a honlappal kapcsolatos funkciók működéséhez. Az állandó technikai sütik pedig arra szolgálnak, hogy az Ön következő látogatásakor felismerje Önt a számítógép IP címe alapján. Ezek a sütik hosszabb ideig kerülnek tárolásra a böngésző süti fájljában. Ennek időtartamát Ön tudja módosítani a böngésző beállításában.

A statisztikai jellegű és nyomkövető sütik a Facebook Pixel, Google Search Console és Google Analytics mint harmadik fél eszközök kódjai alapján kerülnek rögzítésre. Ezek a honlap látogatóinak tevékenységéről gyűjtenek adatok. Ezek az adatok kizárólag tömegesen, anonim módon kerülnek gyűjtésre, személy szerinti beazonosításra a sütiben

tárolt adatok nem alkalmasak. A tömeges adatgyűjtés célja a honlap böngészés tömeges elemzése és a felhasználói élmény növelése. A nyomkövető sütik a Facebook és Google mint harmadik fél szolgáltatásai számára gyűjtenek adatot, abban az esetben például amikor a honlapra Társaságunk Facebook és Google kiemelési hirdetést fizet elő. A Facebook és Google a személyes adatai kapcsán Adatfeldolgozónak minősül, aki magas adatvédelmi szabályzati szintet alkalmaz, így a Facebook és Google az Ön személyes adatait harmadik személynek nem adhatja ki, illetve az Ön adatait kizárólag statisztikai összegzés céljából anonim módon használja fel.

A honlapon történő böngészése során, az Ön alábbi személyes adatai kerülnek rögzítésre: az Ön számítógépének vagy mobileszközének IP címe, a használt operációs rendszer, böngészőprogram típusú, nyelvi beállításai, az Ön által megtekintett aloldalakat, a látogatás időpontját, időtartamát, illetve a Google-ben Ön által önkéntesen megadott demográfiai adatokat úgy mint ország, nem és életkor.

A honlap látogatása során a sütikkel gyűjtött adatok kezelése a Társaság jogos érdekén alapszik. Társaságunk ezzel tudja biztosítani a honlap-szolgáltatás rendeltetésszerű és megfelelő működését és annak ellenőrzését. Továbbá így tudja biztosítani a honlap biztonságát, az informatikai veszélyt jelentő látogatók azonosítását. A honlapra látogató fentiekben megjelölt adatai személyes adatainak (úgymint IP cím, böngésző beállítás) kezelése a hozzájárulása hiányában is jogszerű. A Társaság elvégezte erre vonatkozóan a szükséges érdekmérlegelési tesztet, amelyben megállapította, hogy az adatkezelés jogalapja megfelel a GDPR. Rendelet 6 cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt jogos érdeknek. A technikai és statisztikai sütik használata során nem sérülnek az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai oly módon, hogy felülírnák a Társaság jogos érdekét.

Tájékoztatjuk arról is, hogy amennyiben az Ön által használt böngésző beállításaiban lehetősége van az egyes típusú sütiket letiltani, engedélyezni vagy módosítani. Azonban Társaságunk nem vállal felelősséget azért, ha a honlapunk nem rendeltetésszerűen működik a sütik letiltása miatt.

A Google által használt sütikről és az adatvédelmi szabályzatról itt olvashat, tájékozódhat bővebben:

https://policies.google.com/privacy?hl=hu&gl=hu

https://www.google.com/policies/technologies/types/

5. MILYEN JOGOK ILLETIK MEG ÖNT?

Az alábbiakban ismertetjük Önnel, hogy személyes adatai vonatkozásában milyen jogok illetik meg.

Tájékoztatáshoz való jog

Ön jogosult világos, érthető és átlátható tájékoztatást kérni Társaságunktól személyes adatai kezelését, és az Önt megillető jogokat illetően. Jelen Adatkezelési Tájékoztató célja is erre vonatkozik. A tájékoztatás ingyenes kivéve akkor, ha Ön az adott évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet már nyújtott be. Ilyen esetben Társaságunk költségtérítésre jogosult. A tájékoztatást csak törvényben foglalt esetekben tagadhatjuk meg jogszabályi rendelkezés megjelölésével, valamint a Hatósághoz fordulás lehetőségére és bírósági jogorvoslatra vonatkozó tájékoztatással.

Hozzáféréshez való jog

Ön jogosult arra, hogy Társaságunktól visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatai kezelése folyamatban van-e. Amennyiben folyamatban van, úgy jogosult a személyes adatai kezeléséhez hozzáférés kapni. Ön jogosult az adatkezelés tárgyát képező személyes adatokról másolatot kapni.

Helyesbítéshez és kiegészítéshez való jog

Ön jogosult kérni Társaságunktól az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését vagy a hiányos adatok kiegészítését.

Törléshez való jog

Ön jogosult kérni a személyes adatai törlését, illetve Társaságunk indokolatlan késedelem nélkül törli az Ön személyes adatait, ha

· a személyes adatokra már nincsen szükség az eredeti célból (például amennyiben a Társaság hírlevél szolgáltatása megszűnik),

· Ön visszavonja hozzájárulását a hírlevél kapcsán, és kéri leiratkozását,

· ha a sütik által adatkezelés jogos érdekét alátámasztó tényezők – mint a honlap rendeltetésszerű, biztonságos működése – már nem élvez elsőbbséget,

· ha a hírlevél szolgáltatás közvetlen üzletszerzésre irányulna, Ön jogosult adatai törlésére vonatkozó kérése mellett ez ellen tiltakozni,

· ha a személyes adatokat jogellenesen kezelték (például, ha Társaságunk az Ön beleegyezése nélkül továbbította volna harmadik személynek), vagy

· ha a személyes adatok törlését jogi kötelezettségként magyar vagy uniós jogszabály írja elő.

Adatkezelés korlátozásához való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére Társaságunk korlátozza az adatkezelést, ha

· az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, Társaságunk mindaddig nem küld hírlevelet, amíg nem ellenőrizte a személyes adatok pontosságát,

· az adatkezelés jogellenesnek minősül, azonban Ön ellenzi az adatok törlését,

· Társaságunknak már nincs szüksége az Ön adataira (mert például megszűnt a hírlevél szolgáltatása), de Ön igénylei azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, védelméhez.

Amennyiben az Ön helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesítjük, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban vagy elektronikus úton közöljük Önnel elutasításunk indokait, illetve tájékoztatjuk Önt a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Panasztételi, jogorvoslati jog

Ön jogosult a személyes adatai kezelését illetően a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulni, panaszt benyújtani, illetve polgári pert kezdeményezni. Egyúttal tájékoztatjuk Önt a NAIH címéről, elérhetőségeiről, honlapcíméről.

· Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

· Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

· Telefon: +36 (1) 391-1400, Fax: +36 (1) 391-1410

· E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: https://naih.hu/

7. MELYEK A FŐBB IRÁNYADÓ JOGSZABÁLYOK ADATKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGÜNKRE?

· a természetes személyeknek a személyes adatok kezeléséről szóló az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR)

· az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény – (Info tv.)

· a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)

· az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény – (Eker tv.)

Budapest, 2020. október 30.